Varga Mihály

Szentmihályi Szabó Péter, József Attila- és Kölcsey-díjas író, költő

- Önnel leginkább közíróként találkozhatunk a mindennapokban, hiszen évek óta ír a Magyar Hírlap című napilapba naponta egy-egy publicisztikát. Nehéz mindennap valami új témáról írni?
- Egyáltalán nem. Szerencsére vagy sajnos, témában nincs hiány.
- Kérem, beszéljen kicsit irodalmi munkásságáról, hiszen több könyv szerzőjét is tisztelhetjük Önben.
- Összegezve azt tudom mondani, hogy nemrég volt a hatvanhetedik születésnapom, és decemberben adtam át kedves barátomnak, Varga Mihály államtitkár úrnak a hetvenedik megjelent könyvem, az Isten verseinek egyik első példányát. Eddigi életem során írtam verseket, novellákat, történelmi és társadalmi regényeket, tudományos-fantasztikus műveket és tanulmányokat. Ez utóbbiakat 1973-tól kezdve. Megérhettem, hogy számos rádió- és tévéjátékomat, színdarabomat adták elő, sokat fordítottam angol és orosz nyelvű irodalmat.
- A civil életben merre dolgozott?
- Életem során mindig sokat dolgoztam. A kérdésére a választ onnan kezdeném, hogy a gimnáziumot Pannonhalmán kezdtem. 1961-ben, egy 56-os megemlékezés miatt, az ország összes középiskolájából kizártak, 1963-ban amnesztia után a dolgozók gimnáziumában érettségizhettem. 1969-ben diplomáztam az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-angol szakon, ahová egy Radnóti Miklósról írt dolgozatom alapján vettek fel. Egyetemi éveim alatt s közvetlenül ezután is dolgoztam hol fordítóként, sofőrként, szabadúszó íróként, díszműkovács-inasként, adminisztrátorként, később a Gondolat ill. a Szépirodalmi Kiadó szerkesztőjeként is. A Galaktika Magazin szerkesztője is voltam. Két évig tanítottam a Könyves Kálmán Gimnáziumban, majd az ELTE-n, és különböző újságíró-iskolákban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen az angol tanszék 1995-ös megalakulása óta angol irodalomtörténetet oktattam. Az Antall-Boross-kormány idején a Külügyminisztérium sajtófőnöke voltam, és a Hungarian Observer főszerkesztője.
- Hogyan érzi magát a mai magyar politikai viszonyok közepette?
- Sosem hittem volna, hogy ilyen nehéz időket kell megélnünk megint, de ha egy országnak becsületes kormánya van, akkor megtiszteltetés és öröm a haza felemelkedésén munkálkodni. Ha egyszer megírom emlékirataimat, mindent elmesélek, amit szűkebb és tágabb világomról gondolok, de most még inkább történelmi regényeim sorát szeretném folytatni a nyolcadik kötettel, valamint végre kiadót találni összegyűjtött verseimnek. Visszatérve a kérdésre, köszönöm jól vagyok. Ha hívnak, megyek. Nagy élmény volt számomra például, hogy néhány nappal ezelőtt, január 20-án, Karcagon tölthettem el egy kellemes délutánt és estét, a Magyar Kultúra Napján rendezett városi ünnepségen, ahol a sok érdeklődő felnőtt és gyermek előtt ünnepi beszédet mondhattam. Úgy érzem, sorsdöntő, történelmi napokat élünk, mert ha most együtt kiállunk hitünkért, nemzetünkért, akkor – Kossuth szavaival – a pokol kapui sem vehetnek rajtunk erőt.
- Kérem, beszéljen kicsit családjáról!
- Boldog házasságban élek, hét unokánk van, ma is „mozgalmas” életet élünk feleségemmel, Ilonával. Kicsit másképpen képzeltem el nyugdíjas éveimet, de nem panaszkodom, hiszen a sok munka azt jelenti, még szüksége van rám nemcsak a családnak, hanem a hazának is.
- Szeretném megkérdezni, hogy van-e valamilyen hobbija?
- Nincsen, az irodalom csak a műkedvelők számára hobbi, számomra maga az élet.